Budapest,
06
Március
2019
|
11:56
Europe/Amsterdam

Goodyear AERO – Koncepcióabroncs az önvezető repülő autókhoz

A Goodyear a 2019-es Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatja legújabb koncepcióját

A Goodyear AERO koncepció „kettő az egyben” abroncs, melyet a jövő önvezető repülő autóihoz terveztek. A koncepció a közúti közlekedés során abroncsként, repülés közben pedig „propellerként” szolgál.

„A Goodyear 120 éve járul hozzá eltökélten a járműipari innovációkhoz és találmányokhoz, és olyan úttörő szereplőkkel működik együtt, amelyek élen járnak a felfedezések és újítások terén a közlekedésben” – mondta Chris Helsel, a Goodyear technológiai vezetője. „A mobilitási megoldásokat kutató vállalatok egy része a repülésben látja a zsúfolt városi közlekedés problémájának megoldását. A velük való együttműködés során újszerű abroncsstruktúrákat és anyagokat vizsgáltunk meg, melyek eredményeként megalkottunk egy olyan kereket, ami a hagyományos közúti haladás mellett a repüléshez szükséges hajtórendszerként is működik.”

Az AERO koncepció számos innovatív tulajdonsággal rendelkezik:

  • Multimodális kialakítás: Az AERO egy multimodális billenőrotoros megoldás. Hagyományos helyzetben képes hajtásként működve átadni az erőt az útnak, és elnyelni az onnan érkező erőhatásokat, míg a másik helyzetben felhajtóerőt hoz létre, és repülőgép-hajtóműként szolgál. A célnak megfelelő járművekre szerelt AERO szabadságot kínál a jövő ingázóinak, és lehetővé teszi a jármű könnyed felemelkedését a földről az égre.
  • Levegő nélküli szerkezet: A koncepció küllői megtartják a jármű tömegét, illetve átbillentett helyzetben ventilátorlapátként felhajtóerőt hoznak létre. Ez az egyedi, levegő nélküli abroncs kellően rugalmas ahhoz, hogy csillapítsa a közúti közlekedés során fellépő ütéseket, és eléggé szilárd is, hogy elérje a felhajtóerő létrehozásához szükséges magas fordulatszámot.
  • Mágneses hajtás: Az AERO koncepció mágneses erőhatás segítségével súrlódásmentes hajtást biztosít. Ez lehetővé teszi a jármű közúti haladásához (illetve átbillentett helyzetben a repülést biztosító felhajtóerőhöz) szükséges magas fordulatszám elérését.
  • Optikai érzékelés: Az AERO fényalapú száloptikás érzékelőkkel figyeli az út állapotát, az abroncs kopását és az abroncs szerkezeti épségét.
  • Mesterséges intelligencia: A koncepció egy beágyazott AI (mesterséges intelligencia) processzort is tartalmaz, mely egyesíti az abroncs szenzoraitól érkező információkat a jármű-jármű és a jármű-infrastruktúra kommunikációból érkező adatokkal. Az AI processzor az adatfolyam elemzésével javaslatot tesz a megfelelő lépésre (a repülési vagy közúti üzemmódhoz igazodva), továbbá felismeri az abroncsokkal kapcsolatos esetleges problémákat, illetve megelőzi azok bekövetkezését.

Bár az AERO csupán elképzelés, a benne alkalmazott technológiák egy részét, így a levegő nélküli szerkezetet és az intelligens abroncsfunkciókat a Goodyear jelenleg is fejleszti, míg a többi megoldás új ötletek és potenciálisan új termékek alapjául szolgálhat a későbbiekben.

Helsel kijelentette: „A Goodyear koncepcióinak a célja, hogy eszmecserét kezdeményezzenek az új mobilitási ökoszisztémát kiszolgáló abroncsok és közlekedéstechnológia területén.”

A Goodyear

A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalat mintegy 64 000 embert foglalkoztat a világon, a termékeit pedig 21 ország 47 létesítményében állítja elő. Az ohiói Akronban és a luxemburgi Colmar-Bergben található két Innovációs Központjának célja: a legmodernebb termékek és szolgáltatások kifejlesztése, melyek meghatározzák az iparág technológiai és teljesítményi színvonalát. A Goodyearrel és termékeivel kapcsolatos további információért keresse fel a www.goodyear.com/corporate weboldalt. További képekért látogasson el internetes híroldalunkra a http://news.goodyear.eu címen. Kövessen minket a Twitteren a @Goodyearpress csatornán.